2011. december 26., hétfő

6. foglalkozás a Csillagházban

Az év utolsó foglalkozásán először akadálypályát építettünk a már ismert elemekből, amit megbolondítottunk egy kis újdonsággal - a pálya végén egy kis doboz alatt Lidi egy-egy dolgát rejtettük el. Milyen dolgokat? Például nyakörvet, pórázt, kendőt, labdát, jutalomfalatos zsákot.

A gyerekek egyesével végigkúsztak a pályán, majd a pálya végén felemelték a dobozt, megnézték, hogy mi van alatta, elmondták mi az, majd visszahelyezték a jogos tulajdonosára. A türelmes tulajdonos hagyta, hogy a nyakörvet visszacsatolják rá, a kendőt egy szép masni segítségével újra a nyakába kössék és azt is kivárta, hogy a karabínerrel bíbelődő aprócska gyerekkéz végül pórázra tegye őt.

A másik csoportunkkal ezt a játékot úgy játszottuk, hogy Lidi dolgait a tornaterem különböző pontjain rejtettük el - például a bordásfal tetején, a kúszó közepén, egy magas zsámoly tetején, amihez egy háromszög elemen lehetett felmászni. A mechanizmus ugyanaz volt - aki megszerzett egy tárgyat, az visszahozta Lidinek és feladta rá, vagy a jutalomfalatos zsákból megetette, vagy a labdával játszott vele.

A második változatban egyszerre több gyerek mozog a teremben, mindenki a saját tempójában, ezért ez a megoldás abból a szempontból jobb, hogy a gyerekeknek nem kellett kivárniuk, amíg a többiek végigérnek a pályán. A játék mindkét változata pedig abból a szempontból nagyszerű, hogy a nagymozgásokat kombinálja az olyan finom mozgásokkal - mint ami például a kendő felkötéséhez kell.

A következő játékot Lidi maximális türelmére alapoztuk. Lidi az oldalán feküdt, a gyerekek pedig körbe ülték őt. A kutya oldalára néhány karácsonyi, illetve téli témájú papírfigurát tettünk - tételesen egy Mikulást, egy hóembert és egy fenyőfát. A gyerekek feladata az volt, hogy egyenként rámutassanak arra a figurára, amit a gyógytornász kért tőlük - először jobb, majd bal kézzel.

Mivel Lidi egy nyugodt kutya a feladat megvalósítása különösebb előtanulmányokat nem igényelt. A trükk az egészben csak annyit, hogy mielőtt lefektetem őt, engedem neki, hogy kedvére megszaglássza az összes papírfigurát. A szimatolás során az orra is megerősíti abban, hogy egyik sem ártalmas, nincs különösebben érdekes szaguk és ízük, így ezt követően Lidi a kérésemre lefekszik és hagyja, hogy az oldalára helyezzük a számára teljesen semleges tanulási segédeszközöket.

Lidi a feladat során végig az oldalán fekszik.
A végig kb. 20-25 percet jelent.

A foglalkozás végén bemutattuk a gyerekeknek Lidi terápiás kutya barátját, aki egy különleges tulajdonsággal rendelkezik - ha a megfelelő ponton megnyomják a mancsát egy ismert karácsonyi dallamot kezd énekelni, amelynek a ritmusára ügyesen emelgeti a füleit. A gyerekeknek tetszett a kutyabarát, ezért többször is meghallgattuk a dalt és megnéztük a fülemelgetős produkciót - azonban nem elégszer ahhoz, hogy mindezt Lidi is megtanulja.

A karácsonyi kutya körül kialakult kellemes hangulatban elbúcsúztunk a gyerekektől, a gyerekek pedig a kutyáktól és hazaindultunk az utolsó foglalkozásról. Lidinek ezzel megkezdődött a téli szünet, amelyben remélem sokat pihen, feltöltődik és januárban újra lelkesen munkába áll. Addig is  mindenkinek szép karácsonyt és boldog új évet kívánunk!

2011. december 16., péntek

6. foglalkozás a Bóbita oviban

Az utolsó ovis foglalkozás már a karácsony jegyében telt: a feladatok után járó sikerpontokat Lidi fenyőfájára gyűjtötték a gyerekek, és nekem is rajzoltak egy saját karácsonyfát ajándékba.

De mielőtt nekifutnánk az ünnepi eseményeknek, nézzük meg, hogy mindezt miben tesszük! Mert az ősz/tél beköszöntével is gondoskodnunk kell arról, hogy egy tiszta és száraz kutya, és egy ugyanilyen gazda  jelenjen meg a foglalkozásokon. Ezért az előbbinek vigyünk egy törölközőt a mancstörléshez, az utóbbinak pedig egy váltócipőt. Aztán vigyázzunk, hogy a kettőt össze ne keverjük!

Lidi váltócipőben

Az első játékban a gyerekek választottak egy-egy matricát a fejlesztőpedagógus által felkínáltak közül. A matricákon különböző állatok voltak, amiket magukra ragasztottak a gyerekek - és amiktől  varázsütésre maguk is állatkákká változtak, akik nagyon jól megértették magukat Lidivel. A következő lépésben - egy kivételével - a gyerekek szétszéledtek a tornateremben. Az a bizonyos egy pedig húzott egy újabb kártyát - amelyen egy eleség képe volt. Miután kitalálta, hogy melyik állat enné meg szívesen a képen látható takarmányt, Lidivel közösen odavitte neki. Ezután a "jóllakott" kisgyerek is húzott egy kártyát, és már vitték is a következő éhes fajtársnak. És ez így ment mindaddig, amíg mindenki meg nem kapta a reggelijét.

A továbbiakban is mozgásban maradtunk, közösen sétáltunk a gyerekekkel és a kutyával a tornateremben, és ha találtunk a földön egy kártyát, azt felvettük és megnéztük mi van rajta - majd a gyerekek közül egyvalaki megmondta, hogy mi az ellenkezője. Például ha találtunk egy vidám arcos kártyát, akkor annak az ellenkezője (vagy komplementere) - a szomorú arc volt. Aki ezt kitalálta az tehetett egy díszt Lidi fenyőfájára.

Lidi karácsonyfája

Ezután egy nagyon izgalmas feladatot játszottunk a nagycsoportosokkal! A gyerekek egy vonalban felsorakoztak, a fejlesztőpedagógus pedig 5-5 darab színes karikát tett le eléjük a földre. A karikák másik oldalára pedig Lidit ültettük, ő volt a cél. A gyerekeknek a karikákon keresztül kellett eljutni Lidihez. Méghozzá úgy, hogy mondani kellett egy szót, és annyit kellett lépni a karikákban ahány szótagból állt a szó. Én nem gondoltam volna, hogy már az ovisok is tudnak szótagolni - úgyhogy ezt a produkció Lidivel együtt órási csodálattal néztük.

A szó-ta-go-lós karikapálya

A színes karikák után, színes vonalakkal játszottunk. A tornaterem padlójára előre felragasztott kacskaringós vonalakon kellett tyúklépésben eljutni a gyerekeknek a vonalak végén üldögélő Lidihez. Ezt a játékot a kicsik és a nagyok is szívesen játszották, és Lidi is jól érezte magát, mert aki odaért hozzá, az mindig alaposan megsimogatta.

A foglalkozás végén a kisebbek énekeltek nekünk egy karácsonyi dalt, a nagyobbaktól pedig kaptunk egy nagyon szép karácsonyfás képeslapot és két fenyőfadíszt. Szerintem a persze ők is szívesen énekeltek volna - de a karácsonyi dal helyett, Fluor Tomi Mizu-jára szavaztak volna, aminek meglepő módon a teljes szövegét kívülről tudják.

A karácsonyi ajándékunk

Az ajándékokat ezúton is köszönjük, mi is boldog vau-vau karácsonyt kívánunk mindenkinek! Jövőre pedig újra találkozunk a Bóbita oviban!

2011. december 11., vasárnap

4. és 5. foglalkozás a Csillagházban

A negyedik és ötödik terápiás kutyás foglalkozás élménye már annyira összemosódott, hogy most egy bejegyzésben foglalom őket össze.

A tűz, víz, repülő játékkal kezdtünk mindkét alkalommal, a következők szerint:
1. a tűz vezényszó elhangzása után mindenki felmászott a bordásfalra,
2. a víz vezényszóra mindenki a padra, vagy a zsámolyra menekült,
3. a repülő vezényszóra pedig, mindenki széttárt karokkal lehasalt a földre.

Mivel szerencsére ott volt Lidi, ezt a sok dolgot a gyerekeknek nem kellett megjegyezniük - egyszerűen csak utánozniuk kellett a kutyát. A bordásfalra mászás során Lidi csak az első két lábát tette fel a bordásfalra, amit úgy értem el, hogy a kinézett magasságú fokra tettem a kezem, majd kiadtam a "hopp" vezényszót. A padra mászás helyett Lidi a zsámolyra ugrást részesítette előnyben - mert szerinte a pad lakkozott felülete továbbra is túlságosan csúszós. A repülő pózhoz pedig a fekszik vezényszót használtam - majd a szárnyak helyett, két oldalra kiterítettem a nagy vizslafüleket:)

Ezután bűvös kockáztunk. A kutyával? Igen. Hogyan? Fából készült (bűvös) kockák segítségével - amelyek különböző módon nyílnak. Az egyik felfelé, a másik előre, a harmadik a fedelénél fogva, a negyedik a fiókja segítségével.

Lidi és az előre nyíló bűvös doboz

A játékhoz a gyerekek körbe ültek a szőnyegen. Mindenki kapott egy dobozt, amit először mindenki önállóan kinyitott, majd belerejtett egy jutalomfalatot. Ezután a dobozt átadta Lidinek, aki a mancsa, vagy a szája segítségével kinyitotta a bűvös kockát, és megette a jutalomfalatot.

Lidi ezeket a dobozokat nagyon lelkesen nyitogatta, és a mutatvány a gyerekeknek is nagyon tetszett!

A következő lépésben labdáztunk: a már körben ülő gyerekek egymásnak gurították a labdát, Lidinek pedig meg kellett szereznie. Azaz meg kellett volna szereznie - de sajnos aktív biztatásom ellenére sem nagyon tette. Ami azért is meglepett, mert pont ugyanezt a játékot, nagy sikerrel játszottuk az első foglalkozáson, mint ahogyan azt a blogbejegyzés is bizonyítja. Akkor mi lehet a gond? - merül fel a kérdés.

Hosszas gondolkodás után rájöttem, hogy egyszerűen nem magyaráztam el Lidinek, hogy mi a feladat, hanem rögtön arra biztattam, hogy fusson a labda után. Pedig Lidi egy olyan kutyus, aki nem veti bele magát rögtön az új játékba. Ezért nekem - bármilyen furcsán is hangzik - mindig meg kell vele beszélnem, hogy mi lesz a feladat.

A megbeszélés a következőképpen zajlik: először magamhoz hívom Lidit és leültetem magammal szemben, majd a labdával a kezemben, amit magam előtt tartva mutatok neki, hozzákezdek a magyarázathoz. "Lidi figyel. Jön a feladat. Itt a labda, Lidi elkapja. Nagyon jó feladat lesz, Lidi okos kutya, meg tudja csinálni..." Mindezt a Lidinek fenntartott speciális dajkanyelven vezetem elő, amit Lidi farkcsóválással nyugtáz. A beszélgetésünk végén, az ily módon izgalmassá tett labdát, próbaképpen elgurítom és biztatom az önbizalmában megerősített vizslalányt, hogy hozza vissza.

Hogy a mondókámat érti-e a kutya? Összességében nem, de az aláhúzott szavakat igen. Ennek ellenére szerintem azért működik a dolog, mert Lidi már megtanulta, hogy a "Lidi figyel, feladat" kezdetű szófolyam után valamit csinálni kell, amiért ő jutalmat fog kapni. A hosszas, speciális hangmagasságú négyszemközt zajló beszélgetésből, pedig önbizalmat merít, és ezért "bátran" belevág az új feladatba.

Az eset kapcsán rájöttem, hogy valószínűleg ezt a problémát egy külső szemlélő, sokkal hamarabb felismerte volna mint én, aki benne voltam a folyamatban. Ezért szerintem időnként, érdemes megkérni egy terápiás kutyás társat, hogy (kutya nélkül) jöjjön el egy foglakozásra. Egy objektív szemlélő visszajelzése nagyon sokat tud segíteni egy-egy probléma megoldásában, illetve egy kutya-gazda páros munkájának fejlődésében.