8. foglalkozás a Bóbita oviban

A mai foglalkozás egy váratlan fordulattal kezdődött! Az egyik kisfiú, hozott magával egy friss, fácánkakas farktollat - amellyel kapcsolatban, a legnagyobb meglepetésemre Lidi óriási érdeklődést mutatott. Csóválta a farkát, izgatottan szimatolta, és még a szájába is vette. Miért olyan nagy szám ez egy vadászkutyától? Mert Lidinek már mutattunk fácánt korábban is, de akkor egyáltalán nem akart közelebbi kapcsolatba kerülni a madárral. Sőt, úgy emlékszem, kifejezetten a fácánnal ellentétes irányba távozott a tetthelyről.

Nos miután kiderült, hogy Lidi nemcsak terápiás kutyának alkalmas, hanem akár vadászkutyának is, hozzákezdtünk a feladatokhoz. Az elsőben a fejlesztőpedagógus kártyákat tett le a földre. A kártyákon különböző jelzők tárgyiasultak, például egy mosolygó arc (vidám), toronyház (magas)...stb. Én Lidivel a kártyák között sétáltam, és amikor Lidi megállt egy kártyánál, akkor azt egy gyerek felvette, megnézte, majd megmondta, hogy mi a kép ellenkezője (vagy komplementere). A játék addig tartott, amíg össze nem szedték az összes kártyát a földről.

Miután összetakarítottunk "Lidi, kutya az mondta..." játékot játszottunk, azaz játszottak a gyerekek, mert ehhez a feladathoz Lidire csak névleg van szükség. A játék lényege, hogy a gyerekeknek csak azokat a feladatokat kell végrehajtani amiket Lidi kutya mondott, amit nem ő mond azt viszont nem szabad megcsinálni. Hogy néz ez ki a gyakorlatban?
Fejlesztő pedagógus: "Lidi kutya, azt mondta, hogy mássz fel a bordásfalra!"
Gyerekek: felmásznak a bordásfalra, aki nem, az kiesik.
Fejlesztő pedagógus: "Gyere le a bordásfalról!"
Gyerekek: a bordásfal tetején maradnak, aki nem, az kiesik, hiszen ezt nem Lidi kutya kérte.

Ezután Lidit újra aktivizáltuk, és arra kértük, hogy mutassa meg a gyerekeknek, hogy hogyan kell végigmenni a felállított akadálypályán. Az egyes elemeket, most nem ismertetném részéletesen, viszont a szivárványszínű szőnyeget, ami a képen is látható, mindenképpen méltatnám. Már a látványa is jókedvre derít, vidámságot hoz a mindennapokba, olyannyira, hogy közérzet és közhangulat javító célzattal minden munkahelyre, ügyfélszolgálatra, orvosi rendelőbe, postára, bankfiókba kellene egy ilyen.

Lidi az igazi kincs - hozzá vezet a szivárvány

A varázsszőnyeg Lidit is fellelkesítette - bár ez a képen nem látszik, mert a szünetben készült - és ezúttal is lobogó fülekkel vett részt a futóversenyben. A futás után visszaváltottunk séta üzemmódba, és "Keresem azt a gyereket" játékok játszottunk.

Ebben a játékban a gyerekek szétszóródtak a tornaterembe, az egyikőjükre rábíztuk Lidit, a fejlesztő pedagógus pedig a következő mondatba foglalva elkezdte jellemezni az egyik gyereket: "Keresem azt a gyereket, akinek Thomas van a ...." Ekkor még a résztvevők fele potenciális célszemély volt, ugyanis a kis gőzmozdony nagyon népszerű motívum a kb. 5 évesek körében ".... drapp színű pulóverén". Ezzel már csak egy óvodásra szűkítettük a leírást, így a Lidit birtokló kisgyerek számára is egyértelművé vált, hogy melyik csoporttársához kell odavezetni Lidit, és átadni neki a pórázt.

Miután mindenki sétált Lidivel, a megfigyeléses feladat befejeződött és nagyjából az óra is. Még elköszöntünk mindenkitől, majd a gyerekek a sokszor ismételt "A kutyázás után mossatok kezet!" mondat kíséretében kimasíroztak a tornateremből.

2/1. foglalkozás a Csillagházban

A Csillagházban csupa újdonsággal indult az év! Új csoportunk van, pontosabban kettő, akikkel új időpontban dolgozunk: az első csoporttal 11-tól délig, a másodikkal pedig déltől egyig. A foglalkozás napja is megváltozott - és ennek hatására Lidi teljesítménye is, ráadásul pozitív irányban. Na, ne már! Miért befolyásolná Lidit az, hogy melyik nap dolgozik? - merül fel a kérdés, amire természetesen van logikus válasz.

Az első félévben a Bóbita oviba hétfőnként jártunk, majd ugyanazon a héten, egy nap szünet után, szerdán mentünk a Csillagházba. Most viszont az egyik időpontunk átkerült a "másik" hétre, így Lidinek nem 1 napja, hanem egy hete és 1 napja van arra, hogy kipihenje fáradalmait. És úgy tűnik, hogy ennyi idő kell is neki a regenerálódáshoz! Mert szemmel láthatóan, az új, hetente 1 foglalkozás rendszerben Lidi a Csillagházban is úgy dolgozott, mint a kisangyal!

Lelkes volt, boldog, csóválta a farkát, mindenkivel barátkozott és ismerkedett. És ennek most óriási jelentősége volt, hiszen ez volt az Első találkozás az új gyerekekkel.

Az ismerkedéshez a gyerekek körbe ültek a szőnyegen, mi pedig egyenként odamentünk mindenkihez, egy pacsiért, vagy egy simogatásért. A gyerekek között voltak olyanok, akik nagyon nagy érdeklődést mutattak Lidi iránt. Egy kisfiú például, mindig utánunk mászott négykézláb (pedig nem volt neki egyszerű), annyira elbűvölte őt Lidi. Voltak persze olyanok is, akik kezdetben kicsit tartottak a kutyától, de a gyógytornászok bátorításának hatására végül ők is meg merték simogatni Lidit.

A simizésen kívül, minden gyereknek megtanítottuk, hogy milyen felszerelései vannak a kutyának. Ezt úgy csináltam, hogy a pórázt, a nyakörvet és a kutyatálat letettem minden gyerek elé. Elmondtam mindegyiknek a nevét, majd kértem őt is, hogy mutasson rá az általam megnevezett tárgyra, a jobb majd a bal kezével. A feladat mindenkinek nagyon jól sikerült, olyannyira hogy némelyikük teljesítményén még a gyógytornászok is meglepődtek!

Ezután, mint mindig, most is jött egy rövid szünet, amit igazából mi nem érzékelünk. A gyerekek egy része ugyanis még ottmarad velünk a tornateremben, hogy még egy kicsit kutyázzon, a másik részük pedig már korábban megérkezik, hogy már az óra előtt láthassa Lidit. Aminek mi nagyon örülünk! Természetesen azért én folyamatosan monitorozom Lidi fáradtsági és szükségleti szintjét, és ha úgy látom jónak, akkor megkérem a gyerekeket, hogy engedjék el Lidit egy szabadtéri szünetre.

Most azonban erre nem volt szükség, egyből folytattuk a munkát a nagyokkal. Akik mindannyian tapasztalt terápiás kutyások, ezért már előre örültek annak, hogy mekkora móka lesz a mozgásóra a kutyával! És az is lett, mert az ismerkedésen kívül maradt időnk például labdázásra is, amiben a  bevezetőben beharagozottaknak megfelelően Lidi gyors volt és cseles. Ő volt a "cica", és az volt a feladata, hogy megszerezze a gyerekektől az egymásnak gurított labdát. A játék olyan sikeres volt, mármint a részünkről, hogy azt hiszem majdnem nyertünk is!

A folytatásban Lidit takarékra tettük, a felszereléseit, pedig a tornaterem különböző pontjain rejtettük el - miközben a gyerekek csukott szemmel várakoztak. Majd miután kész voltunk, a gyerekek (már nyitott szemmel) elindultak, hogy megkeressék Lidi cuccait. A kismókusok ügyesen dolgoztak, mindent megtaláltak, amit a nagymókusok elrejtettek, még a jutalomfalatos zsákot és az etetőtálat is. Szerencsére, gondolta Lidi, aki a megtalált tálból az összes megmaradt jutalomfalatot megette az óra végén.

Remélem ezzel alaposan megerősítettem őt abban, hogy ma nagyon jól dolgozott, és legközelebb is ugyanezt a jóformáját hozza!

7. foglalkozás a Bóbita oviban

Boldog új évet kívánunk mindenkinek, és sok olyan dinamikus és vidám terápiás foglalkozást, mint amilyen nekünk a mai volt! Amelyen Lidi, eddig még soha nem tapasztalt lelkesedéssel és aktivitással vett részt a játékokban, tornateremnyi hosszokat szaladt a labda után, és még egy versenyfutásban is benne volt.

Lidi a mágikus kék labdával

A labdás játék tulajdonképpen a klasszikus "macskajáték" volt, a gyerekek a tornateremben tetszőlegesen szétszóródva egymásnak gurították a labdát, Lidinek pedig meg kellett tőlük szereznie. Ami Lidinek többször is sikerült! Pedig a gyerekek folyamatosan kiabálták, hogy "nekem!nekem!", össze-vissza mászkáltak és hangosan ünnepeltek ha sikerült a labdát elkapniuk. A zaj és zűrzavar, azonban cseppet sem zavarta Lidit, lobogó fülekkel és egy idő után lógó nyelvvel szaladgált a labda után.

Ezt a lelkesedést és kitartást látva, még egy futóversenyt is bevállaltunk. Egy vonal mentén a gyerekek és Lidi felsorakoztak a tornaterem egyik végében és a megfelelő jelre odaszaladtak hozzám, a terem másik végébe. És láss csodát Lidi ebben is részt vett! Annak ellenére, hogy a gyerekek apait-anyait beleadtak, hangosan csattogott a cipőtalpuk a linóleumon és néma csendben sem voltak - Lidi boldogan szedte a tappancsait a cél felé. 

S ha mindez még nem lenne elég, építettünk egy akadálypályát is. A szokásos elemeket használtuk, amiken Lidi a szokásosnál önállóban és gyorsabban teljesített. Ezért kitaláltam egy új figurát - egy bója tetejére feltettem Lidi labdáját, amit ő levett onnan és a labdával a szájában vette az akadályokat. A gyerekek pedig utánozták őt, csak nekik kicsit nagyobb labdájuk volt, ami nem fért a szájukba, ezért ők a labdát a kezükbe vitték.

A nagymozgásos feladatokon kívül, volt még testrész felismerés, amelynek során a pedagógus által kért testrészt valaki a kutyán mutatta meg, az összes többi gyerek pedig magán. Aztán volt az elmaradhatatlan Inc-Finci játék, lezárásképpen pedig éneklés Lidinek.

A gyerekek ezúttal is kaptak jutalompontokat azokért a feladatokért, amelyekben szépen részt vettek. A pontokat, azaz a pöttyöket egy általuk kiszínezett labdarajzra gyűjtötték. És ez nagyon jó ötletnek bizonyult, mert szerintem Lidi azért teljesített ma annyira jól, mert inspirálta őt a falra kiragasztott sok színes labda!