1. foglalkozás a Bóbita oviban

Lidinek egy év vettem egy rózsaszínű, apró virágos kordbársony pórázt, nyakörvet és jutalomfalat-tartót. Egy igazi csajos szettet, kifejezetten a terápiás foglalkozásokra. Néhány kitüntetett alkalommal már viseltük őket, de azért összességében ez nálunk mégiscsak az ünneplős. De mivel ma ünnepnap van, az első hivatalos terápiás foglalkozásunk napja, ezért lelkiismeret furdalás nélkül felvehettük bájos bársony cuccainkat.

A rózsaszín csajos szett

A hétköznapitól különböző nyakörvet, illetve pórázt használni a terápiás foglalkozásokon egyébként jó ötlet. Amikor Lidin kicserélem a hagyományos nyakörvet a rózsaszínre, akkor már ő is tudja, hogy hamarosan találkozik a gyerekekkel.

Az első foglalkozásunk az üdvözléssel kezdődött. A gyerekek sorban ültek a padon, Lidi mindegyikőjükhöz odament, köszöntek neki, ő pedig pacsikat osztogatott. Ilyenkor segítség a kutyának, ha a gyerekek nem ülnek túl szorosan egymás mellett. Jobb ha van közöttük akkora távolság, ami a kutyát arra készeti, hogy arrébb üljön eggyel, ne pedig csak a nyakát nyújtsa hosszabbra, hogy elérjen a következő gyerekhez.

A következő feladat során tovább ismerkedtek a gyerekek Lidivel. A kutya lefeküdt a földre ők pedig körbeülték. Megbeszélték a testrészeket, a bátrabbak meg is érintették őket, megbeszélték, hogy hol milyen tapintású a szőre.

A foglakozást vezető pedagógus már előre felkészítette a gyerekeket Lidi érkezésére, így minden gyerek tudta a nevét, és most figyeljen mindenki - mert a fajtáját is. Pedig ez nagyon ritka! Amikor Lidivel és Odinnal (a másik kutyánkkal, aki rövidszőrű magyar vizsla) együtt sétálunk a legtöbben úgy gondolják, hogy egy magyar vizsla és egy német vizsla van a társaságomban. Meglepő, de sokak számára újdonság, hogy Frakknak van egy drótszőrű változata is. Tehát ezúton is kérem a szülőket,  akiknek az 5-6 éves korú gyereke azt meséli otthon, hogy náluk az oviban volt egy drótszőrű magyar vizsla - akkor, azt higgyék el neki!

A folytatásban Lidi kijött a kör közepéről és gyerekek háta mögé került. A feladata az volt, hogy a mancsával, vagy az orrával megérintse a gyerekeket valahol, nekik pedig meg kellett nevezni azt a testrészüket, ahol az érintést érezték. Ezt a feladatot a "pacsi" vezényszóval oldottuk meg, amelynek következtében a legtöbb esetben a kutyaláb a gyerekek vállán landolt. Lidiről tudni kell, hogy a "pacsi" vezényszóra akkor is mancsot ad, ha ehhez nem társul egy nyitott tenyér látványa. Ez azért jó, mert olyan gyereknek is tud pacsit adni, aki nem tudja teljesen kinyitni a tenyerét, vagy nem tudja határozottan Lidi elé nyújtani a kezét. (Illetve azért is jó, mert ezt a feladatot ezáltal tudtuk abszolválni.)

Az üldögélős feladatok után futkározós, nagymozgásos játékok következtek, amelyekben kutya és gyerek egyaránt aktívan részt vett. Lidi megvillanthatta, hogy milyen szépen tud pórázon sétálni a gyerekekkel, valamint vezényszóra ülni és feküdni. A tempósabb játékok közé még beékelődött a "Rajzoljuk körbe Lidit!" feladat, amelynek eredményeképpen ezúttal is remekbe szabott terápiás kutyatapéták készültek.

Terápiás kutyatapéta

Én a magam részéről kedvelem, ha a nyugisabb és a dinamikusabb feladatok váltják egymást. Az a tapasztalatom, hogy ha sok egymás után a kutya részéről passzivitást igénylő feladat, akkor Lidi takarékra teszi magát, és könnyedén sleep üzemmódba merül. Ez néha mondjuk jól jön - például amikor a csomagolópapíron oldalt fekve körbe rajzolják őt.

A foglalkozás lezárásaként újra Lidi köré gyűltek a gyerekek, mindenki elbúcsúzott tőle és viszont. A gyerekek elmentek kezet mosni, mi pedig vártuk a nagyobbik csoportunkat. Velük hasonló volt a program mint a kicsikkel, csak néhány játékot életkorukra upgradelve játszottunk.
(A bejegyzésben szereplő képek nem a Bóbita oviban készültek.)