Bemutató foglalkozás a Bóbita oviban

Ma kezdjünk egy találós kérdéssel! Milyen foglalkozás az, amin több óvónéni van, mint óvodás? A helyes válasz: bemutató foglalkozás - amire az óvoda a kerületben dolgozó pedagógusokat hívta meg azért, hogy bemutassák mi történik egy terápiás kutyás foglalkozásokon. 

A foglalkozásra mi is nagyon készültünk, Lidit a kutyakozmetikushoz is elvittem,
hogy a lehető legjobb formáját mutassa.

A mai különleges alkalommal a gyerekek kiskutyákká változtak, majd egyenként megfogták a póráz végét, és kutyaiskolába mentek Lidivel, ahol a következő órarend szerint folyt az oktatás:

Első óra: anatómia. A gyerekeknek az volt a feladata, hogy megkeressék  magukon azt a testrészt, amit a fejlesztőpedagógus mond, majd ugyanezt a testrészt Lidin is megmutassák, és finoman megsimogassák.

Második óra: kúszás. Ezért az előre fuss játékot úgy játszottuk, hogy akinek Lidi már átbújta a lába alatta az a sor elejére futott. Ez mindenkinek nagyon jól ment, úgyhogy kipróbáltuk azt is, hogy mi történik akkor, ha a gyerekek kúsznak át Lidi hasa alatt. Mivel a kiskutyák tényleg kicsik voltak, Lidi pedig tud egy helyben türelmesen állni, ezért ez a móka is sikerült és járt érte a falra a tappancs.

 

Jutalomtábla, amire a gyerekek minden sikeres feladat után
feltettek egy tappancsot

Harmadik óra: testnevelés, amin egy újabb izgalmas akadálypályán vezette végig Lidi a gyerekeket.

Negyedik óra: helyzetgyakorlatok. Ami valójában a Hol van Lidi? feladatot takarja. Ennek során arra kell emlékezni annak az egy gyereknek, akarom mondani kiskutyának aki kiment a teremből, hogy hol volt Lidi amikor kiment a teremből, majd el kell mondani, hogy hol van ehhez képest most, amikor visszajött a terembe. A kérdés azért volt érdekes, mert a két időpont között Lidi megváltoztatta a helyét.

Ötödik óra: még egy testnevelés, amin a korábban tanult módszerrel, hang és kézjel kombinációjával mindenki, egyesével magához hívta Lidit.

Ezzel a feladattal véget is ért a tanítás kutyaiskolában. A gyerekek elszaladtak kezet mosni, mi pedig részt vettünk egy rövid kis fogadáson. A fogadás Lidinek is nagyon tetszett, mert az alacsony ovis asztalokra kitett szendvicsek neki tulajdonképpen pont szájmagasságban lettek volna. De csak volna, mert természetesen jól képzett terápiás kutya lévén még csak eszébe sem jutott, hogy az asztalról kaját vegyen el. Ehelyett szépen illedelmesen lefeküdt a lábam mellé és végig aludta azt az időt, amíg a pedagógusok megbeszélték a látottakat. Nem vagyok szakértő ezért én csak azt a végső konklúziót írom le az elhangzottakról: az órát nagyon pozitívan értékelte mindenki. Örültek, hogy látták, hogy a kutya résztvétele a foglalkozáson nem csak a simogatásban merül ki, hanem nagyon sok feladatba aktív szereplőként vesz részt, és ezáltal összetettebbé és érdekesebbé teszi a gyerekek számára a feladatokat.

A fogadás végén, a sikeres bemutató óra örömére képzeletben koccintottam Lidivel egy pohár ovis teával, ami a várakozásaimmal ellentétben manapság már nem citrompótló ízű garzontea, hanem szép málnaszörp színű gyümölcstea:)

3. foglalkozás a Csillagházban

A mai bejegyzés előtt mesélek egy kicsit az adminisztrációról, ami a kutyaterápiás munkához ugyanúgy hozzátartozik, mint például a kutya. Minden óra után készítenünk kell egy beszámolót, amiben rögzítjük, hogy hány gyerek vett részt a foglakozáson, milyen feladatok voltak, és milyen rendkívüli események.

Ez természetesen nem vesz olyan sok időt igénybe, de azért érdemes vele kalkulálni. Mint ahogyan azzal is, hogy a terápiás foglalkozásra oda kell utazni, majd vissza, otthon pedig szorgalmasan gyakorolni. Ha ezeket a időtartamokat összeadjuk, akkor kiderül, hogy heti 1-2 óránál lényegesen több időre van szükség ahhoz, hogy az ember és kutyája terápiás munkát végezzen. Ezzel pedig jó tisztában lenni, már a terápiás kutya tanulmányok megkezdése előtt!

Remélem a bevezetővel nem vettem el senki kedvét, és a most következő beszámolónak is maradnak még olvasói.

A mai tornaórán az üdvözlés utáni bemelegítés a jobb-, majd balkezes kislabda-dobás volt. Ezt követően egy szlalompályát építettünk, amin Lidi vezetésével sorban egymás után végigkúsztak a gyerekek.

A szlalomkúszás után a szoborjátékkal folytattuk az órát. Ennek során a gyerekek felsorakoztak a tornaterem egyik végébe és közben nagyon figyelték Lidit. Amikor Lidi hátat fordított nekik, akkor négykézláb követniük kellett őt, amikor viszont velük szembe fordult akkor abban a pozícióban amiben éppen voltak szoborrá kellett változniuk.

A nagymozgások után a pihentető csön-csön gyűrű játék következett. Azok kedvéért akiket az óvodáskori emlékei ugyanúgy cserben hagynak mint engem, leírom, hogy milyen a csön-csön gyűrű játék - kutyás változata. A gyerekek körben ülnek a földön és éneklik a már említett szövegű dalt, és közben körbe adják Lidi rózsaszín jutalomfalatos zsákját. A zsák annál a kisgyereknél marad, akinek éppen a kezében van akkor, amikor a dal véget ér. Ez a kisgyerek a zsákot eldugja pl. a háta mögé. Majd a csoport szólítja Lidit, aki mindeközben egy kis detektívvel a folyosón az ajtó előtt várakozott.

Ezen ponton be kell számoljak egy apró kis sikerélményünkről. Az egyik kis résztvevőnk, akinek még soha nem hallották a hangját, Lidit egy sikítással hívta vissza!

A hívószavak (illetve a sikoly) hatására a detektív és a kutyája bementek a terembe, és megpróbálták kitalálni, hogy melyik gyereknél lehet a fincsi kis csomag. Lidinek a keresés, az orrának és a szerencséjének köszönhetően, nagyon jól ment, így ez a foglalkozás is happy enddel ért véget!

4. foglalkozás a Bóbita oviban

A mai egy különösen jól sikerült foglalkozás volt, amelynek során az egyik ámulatból estünk a másikba!

Az első meglepetéssel a belépésünk pillanatában szembesültünk: a fejlesztőpedagógus szupercool kis kutyatappancsokat ragasztott a padokra, amelyek a gyerekek helyét jelölték. Ezekre, az egymástól, a kutya szempontjából megfelelő távolságra lévő tappancsokra ültek a gyerekek, akkor amikor egyenként foglalkoztak a kutyával - például az üdvözléskor, amiről azonban korábbi fogadalmam alapján többet nem írok.

Tappancsok a padon

A tappancsok az egész óra folyamán nagyon jó szolgálatot tettek. Szerintem a gyerekek sokkal szívesebben szaladtak vissza a mancsos matricákhoz, mint a sima padhoz, így kevesebb volt a holtidő és több a hasznos. Ami ma nagyon jól jött, hiszen ma különösen jópofa feladataink voltak!

Az elsőben például a gyerekek körben ültek a földön, becsukták a szemüket és zeneszóra elképzelték, hogy ők milyen királyfiak lennének. Mivel a feladat végén mindenki elmondta, hogy mire gondolt, én is megtudtam, hogy a legutóbbi kutyás foglalkozáson 5 igazságos, erős és bátor királyfi vett részt, akik még arra is készen álltak, hogy megküzdjenek egy képzeletbeli királylány kegyeiért.

Ennek során először egy szellemi párbajban kellett részt venniük. Ehhez az egyikőjük Lidivel a terem egyik végébe szaladt, a többiek pedig leültek a tappancsokra. Lidinek és alkalmi kis gazdájának a terem egyik végéből el kellett jutni a másikba. Azonban ha bárki a padon ülők közül kérdezett tőlük valamit, akkor meg kellett állniuk, és válaszolni a kérdésre. Ha a kérdésre adott válsz helyes volt, indulhattak tovább a terem másik végében lévő célvonal felé. A feltett kérdések, az előzetes megállapodás alapján a kutyákkal, vagy konkrétan Lidivel voltak kapcsolatosak.

A következő fordulóban (királyfis kerettörténet ide, vagy oda) az Inci-Finci játékot többször, és szűnni nem akaró lelkesedéssel lejátszottuk. Majd visszatértünk a lovagi tornák világába, és jött az igazi próbatétel - az akadálypálya, amelyen azonban nemcsak az számított, hogy ki az ügyesebb, hanem az is, hogy ki a jobb megfigyelő.

A gyerekeknek le kellett ülni a padra és nagyon kellett figyelniük, mert Lidi (vagy a gazdája) annyira furfangos volt, hogy a pályán nem mindig ugyanúgy ment végig. Nézzünk erre egy példát! Az öt akadályból álló pálya első eleme a kékfedelű puhapad volt. Lidi ezen először végigsétált, majd ment a többi akadályra. Miután végzett, a gyerekek utánacsinálták, majd visszaültek a padra és figyeltek. Ezután újra Lidi következett, aki ezúttal végig kúszott a kékfedelű puhapadon, és utána vette a többi akadályt. A gyerekeknek észre kellett venni ezt az apró különbséget, és jól leutánozni Lidit.

Miután a királyi sarjak már tanúbizonyságot tettek okosságukról és ügyességükről, eljött az ideje, hogy a művészetek iránti érdeklődésüket is bizonyítsák, ezért mindannyian lerajzolták Lidit. A rajzok nagyon klasszul sikerültek, de mivel Lidiről mar annyi képet mutattam most a rólam készültet teszem ide:

Lidi gazdája

A rajzolás után a királyfiak újra körbe ültek, elmesélték, hogy mit rajzoltak, hogy érzeték magukat, majd visszaváltoztak óvodásokká.

A foglalkozás végén még egy meglepetés várt a gyerekekre. Mindegyikőjük kapott egy kis füzetet (ovis ellenőrzőkönyvet), amelynek az egyik felében egy kutyus volt, a másikban pedig egy kutyaház, köztük pedig apró körök, amelyek a kutyás foglalkozásokat szimbolizálják. A körökbe a jó magaviseletért járó matricákat lehet beleragasztani.

Mivel ez az óra nemcsak engem nyűgözött le, hanem a gyerekeket is, akik ennek hatására nagyon jól viselkedtek, ezért természetesen mindenki megkapta a füzetébe az első matricáját. Én sajnos nem kaptam füzetet (és matricát sem), de ennek ellenére is azt gondolom, hogy újra ovis akarok lenni, és a Bóbita oviba szeretnék járni!

Ovis ellenőrzőkönyv

3. foglalkozás a Bóbita oviban

A mai foglalkozás, az előre megkapott óraterv ismeretében, nagyon jónak és mozgalmasnak ígérkezett! Ráadásul ezúttal azt a Lidiről készült rajzot is le tudtam fotózni, amit a múltkor nem sikerült.

Lidi, a foglalkoztató kutya 

Ma is az üdvözléssel kezdtünk - és hogy ne ismételjem mindig önmagam, ezt mostantól többet nem írom le, kezeljük ezt olyan evidenciaként, mint azt, hogy a kutyának négy lába van. (Lásd fenti rajz.)

Az üdvözlés utáni első játékban a gyerekek megfogták egymás kezét, egy kört alkottak és terpeszállásban álltak, Lidi pedig átbújt a lábuk alatt. A gyerekeknek figyelni kellett az átbújások sorrendjére, mert miután Lidi végzett, nekik kellett Lidi hasa alatt ugyanolyan sorrendben átkúszni, mint ahogyan Lidi bújkált az ő lábuk alatt. Lidinek ez a feladat nagyon jól ment - a "kúszik" vezényszó a kedvence, az "áll" vezényszót is ismeri, és mivel alapvetően nem túl mozgékony kutya a hosszan egyhelybenállás is ragyogóan működött.

A következő játékban a gyerekek szép sorban leültek a padra, Lidi pedig lefeküdt két gyerek közé. Lidi helyzetét mindenki jól megnézte és megjegyezte. Aztán egy kis nyomozó kiment a teremből, eközben Lidi pozíciót váltott pl. másik 2 kisgyerek közé ült, vagy egyvalaki lába alá feküdt. Ezután a nyomozó visszajött, és megpróbálta kitalálni, hogy mi változott meg a teremben. Ebben a játékban is nagyon jól dolgozott Lidi, mert a feladat elvégzéséhez szükséges ül, áll, fekszik vezényszavakat tudja, a helyben maradást pedig magas szinten űzi.

Ezután jött a kedvencem, az Inci és Finci játék. Csak remélni tudom, hogy ilyet én is játszhattam az oviban! A gyerekeknek most is nagyon figyelni kellett, ezúttal arra, hogy mit mond a fejlesztőpedagógus. A játékban az ovisokat 2 csoportra osztottuk, az egyik csapat volt az Inci, a másik a Finci. Amikor a pedagógus azt mondta, hogy Inci akkor az Inci csapatnak kellett megsimogatni a földön fekvő Lidit, amikor azt mondta, hogy Finci, akkor pedig a Finci csapatnak. Aki tévesztett az kiesett, az győzött aki mindig jókor simogatott. Ezt a játékot, nem csak én imádtam, hanem a gyerekek is, amit az is bizonyít, hogy körülbelül 5 "utolsót" játszottunk belőle.

A kis-kutyaidomár feladatért is odavoltam! Amelynek során a gyerekek megtanulták behívni Lidit. Ezt a játékot úgy érdemes játszani, hogy egy kisgyerek a tornaterem egyik végéből hívja Lidit, hang illetve kézjellel, majd miután a kutya odamegy hozzá, megsimogatja (megjutalmazza), majd együtt visszafutnak a terem másik végébe. A játék sikere szempontjából kulcselem:

- Csak egy gyerek legyen a teremnek abban a végében ahonnan hívják a kutyát. Ugyanis ha több gyerek van egymás közelében, akkor tapasztalataim szerint egymással beszélgetnek, nevetgélnek és eközben erősen ugrabugrálnak, gesztikulálnak. Ebben a mozgalmas környezetben a halkan kimondott hozzám! vezényszó, még akkor sem elég erős inger a kutyának, ha azt kézjel is kíséri.

A feladat kapcsán szeretném elmondani, hogy a kutyák a nagyjából a 12 év körüli méretű és határozottságú gyerekeknek kezdenek el szót fogadni - azt, hogy ennél fiatalabbaknak is működjenek, külön tanítani, gyakorolni kell. Ehhez én időnként szomszéd- illetve rokongyerekek segítségét kérem, akiknek ezúton is köszönöm a munkát!

Lidi az akadálypályán

Az utolsó feladat az akadálypálya volt, amit már szintén nagyon vártam! A Bóbita oviban annyi jópofa színes akadályelem van, hogy azt bármelyik agility versenyző megirigyelné. Van kúszó, rúd-akadályok, karikák, padok, alacsonyabb padok, bóják, zsámoly...etc. és szerintem még egy csomó minden, amit a nagy lenyűgöző színes forgatagban nem jegyeztem meg.

A mi akadálypályánk a következő elemekből állt: kúszó, pad és 3 állítható magasságú rúd-akadály. A menetrend az volt, hogy Lidi bemutatta a feladatot, majd a gyerekek sorban utánacsinálták. Be kell valljam a pad egy kicsit nehezen ment, mert annak ellenére, hogy Lidi ismeri ezt az akadálytípust, ma egészen úgy tűnt mintha túl csúszósnak találná, ezért nem sikerült rábírnom, hogy végig menjen rajta. Aggodalomra azonban semmi ok, az ovi fent ismertetett választékú szertárában az óra után kerestünk egy csúszásmentes helyettesítő terméket, és a jövőben ezt fogjuk használni!

A megnyugtató megoldás