Az első meglepetéssel a belépésünk pillanatában szembesültünk: a fejlesztőpedagógus szupercool kis kutyatappancsokat ragasztott a padokra, amelyek a gyerekek helyét jelölték. Ezekre, az egymástól, a kutya szempontjából megfelelő távolságra lévő tappancsokra ültek a gyerekek, akkor amikor egyenként foglalkoztak a kutyával - például az üdvözléskor, amiről azonban korábbi fogadalmam alapján többet nem írok.
Tappancsok a padon
A tappancsok az egész óra folyamán nagyon jó szolgálatot tettek. Szerintem a gyerekek sokkal szívesebben szaladtak vissza a mancsos matricákhoz, mint a sima padhoz, így kevesebb volt a holtidő és több a hasznos. Ami ma nagyon jól jött, hiszen ma különösen jópofa feladataink voltak!
Az elsőben például a gyerekek körben ültek a földön, becsukták a szemüket és zeneszóra elképzelték, hogy ők milyen királyfiak lennének. Mivel a feladat végén mindenki elmondta, hogy mire gondolt, én is megtudtam, hogy a legutóbbi kutyás foglalkozáson 5 igazságos, erős és bátor királyfi vett részt, akik még arra is készen álltak, hogy megküzdjenek egy képzeletbeli királylány kegyeiért.
Ennek során először egy szellemi párbajban kellett részt venniük. Ehhez az egyikőjük Lidivel a terem egyik végébe szaladt, a többiek pedig leültek a tappancsokra. Lidinek és alkalmi kis gazdájának a terem egyik végéből el kellett jutni a másikba. Azonban ha bárki a padon ülők közül kérdezett tőlük valamit, akkor meg kellett állniuk, és válaszolni a kérdésre. Ha a kérdésre adott válsz helyes volt, indulhattak tovább a terem másik végében lévő célvonal felé. A feltett kérdések, az előzetes megállapodás alapján a kutyákkal, vagy konkrétan Lidivel voltak kapcsolatosak.
A következő fordulóban (királyfis kerettörténet ide, vagy oda) az Inci-Finci játékot többször, és szűnni nem akaró lelkesedéssel lejátszottuk. Majd visszatértünk a lovagi tornák világába, és jött az igazi próbatétel - az akadálypálya, amelyen azonban nemcsak az számított, hogy ki az ügyesebb, hanem az is, hogy ki a jobb megfigyelő.
A gyerekeknek le kellett ülni a padra és nagyon kellett figyelniük, mert Lidi (vagy a gazdája) annyira furfangos volt, hogy a pályán nem mindig ugyanúgy ment végig. Nézzünk erre egy példát! Az öt akadályból álló pálya első eleme a kékfedelű puhapad volt. Lidi ezen először végigsétált, majd ment a többi akadályra. Miután végzett, a gyerekek utánacsinálták, majd visszaültek a padra és figyeltek. Ezután újra Lidi következett, aki ezúttal végig kúszott a kékfedelű puhapadon, és utána vette a többi akadályt. A gyerekeknek észre kellett venni ezt az apró különbséget, és jól leutánozni Lidit.
Miután a királyi sarjak már tanúbizonyságot tettek okosságukról és ügyességükről, eljött az ideje, hogy a művészetek iránti érdeklődésüket is bizonyítsák, ezért mindannyian lerajzolták Lidit. A rajzok nagyon klasszul sikerültek, de mivel Lidiről mar annyi képet mutattam most a rólam készültet teszem ide:
Lidi gazdája
A rajzolás után a királyfiak újra körbe ültek, elmesélték, hogy mit rajzoltak, hogy érzeték magukat, majd visszaváltoztak óvodásokká.
A foglalkozás végén még egy meglepetés várt a gyerekekre. Mindegyikőjük kapott egy kis füzetet (ovis ellenőrzőkönyvet), amelynek az egyik felében egy kutyus volt, a másikban pedig egy kutyaház, köztük pedig apró körök, amelyek a kutyás foglalkozásokat szimbolizálják. A körökbe a jó magaviseletért járó matricákat lehet beleragasztani.
Mivel ez az óra nemcsak engem nyűgözött le, hanem a gyerekeket is, akik ennek hatására nagyon jól viselkedtek, ezért természetesen mindenki megkapta a füzetébe az első matricáját. Én sajnos nem kaptam füzetet (és matricát sem), de ennek ellenére is azt gondolom, hogy újra ovis akarok lenni, és a Bóbita oviba szeretnék járni!
Ovis ellenőrzőkönyv
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése