A mai bejegyzés előtt mesélek egy kicsit az adminisztrációról, ami a kutyaterápiás munkához ugyanúgy hozzátartozik, mint például a kutya. Minden óra után készítenünk kell egy beszámolót, amiben rögzítjük, hogy hány gyerek vett részt a foglakozáson, milyen feladatok voltak, és milyen rendkívüli események.
Ez természetesen nem vesz olyan sok időt igénybe, de azért érdemes vele kalkulálni. Mint ahogyan azzal is, hogy a terápiás foglalkozásra oda kell utazni, majd vissza, otthon pedig szorgalmasan gyakorolni. Ha ezeket a időtartamokat összeadjuk, akkor kiderül, hogy heti 1-2 óránál lényegesen több időre van szükség ahhoz, hogy az ember és kutyája terápiás munkát végezzen. Ezzel pedig jó tisztában lenni, már a terápiás kutya tanulmányok megkezdése előtt!
Remélem a bevezetővel nem vettem el senki kedvét, és a most következő beszámolónak is maradnak még olvasói.
A mai tornaórán az üdvözlés utáni bemelegítés a jobb-, majd balkezes kislabda-dobás volt. Ezt követően egy szlalompályát építettünk, amin Lidi vezetésével sorban egymás után végigkúsztak a gyerekek.
A szlalomkúszás után a szoborjátékkal folytattuk az órát. Ennek során a gyerekek felsorakoztak a tornaterem egyik végébe és közben nagyon figyelték Lidit. Amikor Lidi hátat fordított nekik, akkor négykézláb követniük kellett őt, amikor viszont velük szembe fordult akkor abban a pozícióban amiben éppen voltak szoborrá kellett változniuk.
A nagymozgások után a pihentető csön-csön gyűrű játék következett. Azok kedvéért akiket az óvodáskori emlékei ugyanúgy cserben hagynak mint engem, leírom, hogy milyen a csön-csön gyűrű játék - kutyás változata. A gyerekek körben ülnek a földön és éneklik a már említett szövegű dalt, és közben körbe adják Lidi rózsaszín jutalomfalatos zsákját. A zsák annál a kisgyereknél marad, akinek éppen a kezében van akkor, amikor a dal véget ér. Ez a kisgyerek a zsákot eldugja pl. a háta mögé. Majd a csoport szólítja Lidit, aki mindeközben egy kis detektívvel a folyosón az ajtó előtt várakozott.
Ezen ponton be kell számoljak egy apró kis sikerélményünkről. Az egyik kis résztvevőnk, akinek még soha nem hallották a hangját, Lidit egy sikítással hívta vissza!
A hívószavak (illetve a sikoly) hatására a detektív és a kutyája bementek a terembe, és megpróbálták kitalálni, hogy melyik gyereknél lehet a fincsi kis csomag. Lidinek a keresés, az orrának és a szerencséjének köszönhetően, nagyon jól ment, így ez a foglalkozás is happy enddel ért véget!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése