1. foglalkozás a Csillagházban

Az üdvözlés után a gyerekek felsorakoztak a terem egyik végében és figyelték, hogy Lidi milyen feladatot mutat nekik. A séma a következő volt: Lidi valamilyen jármódban eljutott a terem egyik végéből a másikba, a gyerekek pedig a mozgását utánozva követték őt. Aki megérkezett Lidihez, az alaposan megsimogatta. A jármódok:

1. kúszás

Már többször említettem, hogy a kúszás parancsot ismerjük. És ez a megfogalmazás így abszolút helyes – ugyanis ismerni, valóban ismerjük, de nem tudjuk. Ugyanis ha a kúszik vezényszót egy alagút, vagy boltív közvetlen közelében adom ki, akkor megy a kúszás, ezen tereptárgyak hiányában azonban csak kis rásegítéssel működik a dolog. Ami azt jelenti, hogy a hosszú távú kúszást úgy tudjuk megoldani (egyenlőre), hogy a földön folyamatosan húzok Lidi orra előtt egy jutalomfalatot. Tudom, hogy ez nem egy elegáns megoldás, hiszen az orruk elé lógatott répát a csacsik (akik legendásan nem az eszükről híresek) is tudják követni. De mentségünkre legyen mondva, hogy ezt az állapotot a tanulási folyamat egy kezdeti fázisának tekintjük és nem az Európa Legokosabb Kutyája díjhoz vezető út utolsó lépcsőfokának.

2. Négy lábon sétálás (illetve négykézláb a gyerekeknek)

A négy lábon sétálás, úgy ment Lidinek mintha mindig is ezt csinálta volna! Mégiscsak született zseni ez a kutya, csak meg lesz az a Legokosabb Kutya díj!

3. Hempergés

A hempergést fekvésből indítjuk, majd a "hempi!" vezényszó kiadása után a kutya az oldalára fekszik, majd tovább gördül hanyatt fekvésbe, majd oldalfekvésből újra klasszikus hason fekvésbe érkezik. Ez egyszer oké, a folyamatos haladást hempizéssel azonban még nem próbáltuk soha, ezért egy kis jutalomfalatos motiváció ide is kellett.

És ha már ennyi szó esett a jutalomfalatról, akkor járjuk körbe alaposan ezt a témát. Amikor elkezdtünk a Bóbita oviban dolgozni, arra gondoltam, hogy a foglalkozás közben nem adok a kutyának jutalomfalatot, mert nem szeretném, hogy olyan legyen, mint egy delfin, aki minden sikeres mutatvány után jelentkezik a jussáért. Nos, néhány óra után ezt az álláspontomat revidiálnom kellett – mert úgy tűnik, Lidi figyelmének és munkakedvének fenntartása érdekében, időnként kell egy darabka jutalomfalat. Nem adok minden feladat után, de 3-4 után igen, illetve akkor is ha látom, hogy már nem ugyanolyan lelkesedéssel végzi el a feladatot az ötödik gyereknek, mint mondjuk az elsőnek.

A saját jutalmazási módszer kidolgozásánál érdemes arra az eshetőségre is felkészülni, hogy a kutyának a gyerekek otthonról is hozhatnak finom falatokat - úgy ahogyan ez ma is történt: Lidi az egyik kislánytól kapott ajándékba egy nagy zacskó gondosan felkarikázott virslit. Lidi becsületére legyen mondva, hogy minden egyes darabjáért megdolgozott.

A következő feladatban a gyerekek körbe ültek a földön és Lidi kis piros labdáját célzottan gurították egymásnak. A kutya volt a cica, aki ha elég ügyes volt elkapta a guruló labdát. Ebben a játékban Lidi nagyon jól teljesített! Önmagához képest pedig nagyon-nagyon-nagyon jól. Ugyanis Lidi 2 évvel ezelőtt semmit, de semmit nem volt hajlandó a szájába fogni, de annyira semmit, hogy azon is csodálkoztunk, hogy a vacsoráját a száján keresztül veszi magához.

Lidi labdával - kész csoda!

A labdázás kapcsán, Lidi magasztalásán kívül, még az jutott eszembe, hogy jó ötlet egy kis törölközőt vinni a foglalkozásra. Ugyanis nem minden gyerek fogja meg szívesen a kutyanyálas labdát, és ilyenkor jól jön valami kis anyagdarab, amivel el lehet törölgetni.

Nagy vonalakban ezzel a nagyobbak foglalkozása véget is ért. Az én kutyás napom azonban még nem: az iskola után nem hazaindultunk, hanem a Szevermedbe - ahová a felnőttek járnak McKenzie gyógytornázni, hátmasszázsra, vagy a gerincükkel kapcsolatos orvosi szakrendelésre. Nekem ott volt dolgom, és mivel már jó előre egyeztettük, hogy elvihetem magammal a különleges képességű kutyámat, ezért mindenféle félsz nélkül léptünk be a recepcióra, ahol maximális kedvességgel és azzal a kérdéssel fogadtak minket, hogy „Már kutyák is járnak hozzánk gyógytornára?” Mindenki nagy örömére elmeséltem, hogy Lidi nem páciens, hanem szintén „gyógytornász” – aki éppen most jött a saját maga által asszisztált tornaóráról.